A TISZATARJÁNI HOLT-TISZA


A Tiszatarjáni Holt-Tisza, más néven a Tiszatarjáni holtág, a Tisza-szabályozás során, a 60. számú átmetszéssel keletkezett, és a Tisza jobb parti hullámterén helyezkedik el.
Közigazgatásilag a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszatarján községhez tartozik, a Tisza-tó hatása alatt áll. Hossza 400 m, átlagos szélessége 120 m, átlagos vízmélysége 1 m.
Medre erőteljesen feliszapolódott, vízi növényzettel sűrűn benőtt.

A vízterület halgazdálkodási hasznosítója 2016. február 01-jétől a TISZAKESZI SZÁZDI SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET.

A Tisza árvizei töltik fel hullámtéri csatornán keresztül (szabályozhatóan), leürítése ugyanezen csatornán keresztül történhet. Élővilága nagyon gazdag és változatos. Hal faunája teljes mértékben megegyezik az élő Tiszáéval. Az árvizek, és a tervszerű telepítések folyamatos halutánpótlást biztosítanak. A szukcesszió itt kevésbé előrehaladott, mint az ármentesített területen lévő holtágaknál. Jelenleg nem tartozik egyik természetvédelmi területhez sem. Folyamatos tisztításának, karbantartásának köszönhetően a holtág jól meghorgászható, partja tiszta rendezett. A pihenni és szórakozni vágyó horgászoknak igazi felüdülés. A leírtak alapján tiszta szívvel ajánlom mindenkinek, hogy keresse fel ezt a festői szépségű tájat.

Tisztelettel:

Sepsi Bertalan he. elnök

ÉLŐ TISZA

TISZATARJÁN CSALI HORGÁSZTÓ